"A honi liberális értelmiségi berkek többségében – főként a bölcsészek és a társadalomtudósok között - a piaci verseny és a többi nem több üres szövegelésnél. Ma Magyarországon a „nincs ingyen ebéd” elve inkább csak az alsóbb néprétegekre, a „lúzerekre” vonatkozik, a pénz urainak udvari lantosaira már kevésbé."
Farkas Attila Márton szerint a Kádár-rendszerben pozíciókat szerzett közvéleményformáló liberálisok dumája tömény kifejezője az antihumánus gondolkodásnak, a magyar (többségi) társadalommal szembeni részvétlenségnek, mi több: alig titkolt megvetéssel vegyes ellenszenvnek. Ahogyan a hazai újburzsoázia zöme lényegében egy monopolhelyzetet biztosító önkényuralom által jutott mai pozícióihoz és tulajdonához, az őket kiszolgáló értelmiség, miként az államszocializmus idején, most is a régi nemesség pökhendi arroganciájával próbálja elfogadtatni az elfogadhatatlant.
"Vajon mi lenne szegény progresszivista értelmiségünkkel, ha egyszer tényleg megvalósulna az az egyébként valószínűleg sehol nem létező ideáltipikus kapitalizmus, amiről annyit szövegelnek? Mihez kezdenének egy olyan világban, ahol nincs egymás sztárolása, csak ha valódi piaci haszon reménye csillan meg benne, nincs a régi érdemekből való élethosszig tartó kellemes éldegélés, csak ha az a régi érdem nagy vagyont alapozott meg, nincs pályázatnyerés haveri alapon, legföljebb ha az illető biztos profitot hoz. [...] Mihez kezdenének az álművészfilmek rendezői, vagy az ugyancsak piacképtelen irodalmárok, színészek és képzőművészek, avagy a különféle folyóiratok közéleti bölcsként megnyilatkozó szerzői és szerkesztői állami szponzor – értsd: haveri támogatás – hiányában, akik szóban mind a szabadverseny híveinek tartják magukat?"
>>> Farkas Attila Márton publicisztikája az Indymedián
