alterglob

alterglob

Globalizációkritika, környezetvédelem, alulról szerveződő társadalmi mozgalmak, állampolgári engedetlenség, anarchisták, antiglobalisták, ökogerillák, mindenféle progresszív radikalizmusok. Viva Zapata!

LMP

Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Lehet, hogy itthon gáz lesz?

2009.01.08. 09:10 rudolf rocker

Az alábbiakban dr. Hetesi Zsolt, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport vezetőjének második helyzetértékelését adjuk közre a válságról. Az első rész itt olvasható.
 
Az elemzés több tünetről szól. Először arról, hogy mit várhatunk, milyen nehézségek és fenyegetések lépnek fel életünkben, illetve az egyetemesült világban. Azután arról, hogy mi is történt az elmúlt bő egy hónap során az OPEC értekezletén, meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) házatáján.
 
Olajár, OPEC-értekezlet, az energiahiány kezdetei
 
Az olaj árával folyó kereskedelmet most kezdi el érinteni, hogy az OPEC 2,46 millió hordó/nap-os kitermelés-csökkentést irányzott elő. A legfrissebb hírek szerint Katar és Kuvait csökkenti az Ázsiába irányuló kivitelt. Ez a hír, de még inkább a közel-keleti események hatására az olaj ára megállt az esésben és 50 dollár/hordó környékére erősödött. Az igazi nagy árugrást majd az hozza el, amikor az egyelőre még rengeteg tartalék az év során elfogy. Akkor ki fog derülni, hogy túl sok volt a 2008 szeptemberi kitermeléshez képest 4 millió hordó/nap kitermelést vágni.
 
Mi várható? Amikor elfogynak a felhalmozott készletek, nagyon rosszul fog állni az olajkitermelés szénája világszerte. Nézzük meg részleteiben. Az olajtermelő országok december 17-én 2,46 millió hordós kitermelés-csökkenést jelentettek be, melyhez az oroszok várhatóan legalább 300 ezer hordós vágással fognak csatlakozni (így legalább nem kell elismerniük az idén még, hogy mezőik hozama egyébként is csökken, újra). Az azeri kitermelést is 300 ezer hordó körüli értékkel csökkentik, így jövőre az ez évi 74 millió hordó/nap-os könnyűolaj-kitermelés helyett 70 millió hordó/nap várható. A gazdaság elvárt volna 75,1 millió hordót is, a hiány tehát 6,8% körüli lesz.
 
Ez egy darabig nem tűnik majd fel senkinek, de a felhalmozott készletek elfogynak valamikor a tavasszal, szerencsés esetben nyáron. Ezek után kiderül, hogy a világ eddigi, válság miatti fogyasztáscsökkenése, mely néhány százezer hordó összesen (a Nemzetközi Energiaügynökség = IEA adata), messze kisebb, mint a hiány, ami több millió hordó lesz ugyanekkor. Tavasszal, vagy nyáron tehát mindenki olajat fog keresni, de nem lesz. Az első komoly árnövekedés itt várható. Lehet, hogy nagyon magasra felmegy majd az ár, hiszen a 2008 nyári árnövekedést valójában ennél kevesebb (kb. 2-2,5 millió hordó) lassan felhalmozódó hiány okozta. Itt a hiány gyorsan, hónapok, ha nem hetek alatt lép fel.
 
Vélhetően az ár gyorsan fog nőni. Sokan azonban a 2008-as nyár hamis tapasztalatát vetítik majd ki, és várják, hogy a léggömb újra „kipukkadjon”. Valószínűleg hiába. Hacsak nem dől tőle romba még jobban a gazdaság – ilyenre is láttunk példát, épp ugyanezen a nyáron (az előző bejegyzésem is ezzel foglalkozott). (Bár igaz, ami igaz, az olaj árának előrejelzése sokkal nehezebb, mint a kitermelésé, ugyanis a kitermelést jól átlátható folyamatok jellemzik, addig az ár túl sok tényező kapcsolatától függ.)
 
A mai alacsony olajár több súlyos következménnyel jár:
 
·         Elsődlegesen csökken az új beruházások nagyságrendje, ezek elmaradoznak, a technológiailag nagy beruházást igénylő mezők (Enhanced Oil Recovery = EOR) nagyságrendje csökken. A 2008 eleji tervekhez képest már 3 millió hordó/nap-ot adó új beruházást töröltek. E két folyamat együtt 3-4 millió hordó/nap eltűnéséhez vezet a kitermelésben. Az EOR-készletek kitermelésének lassulása miatt a régi mezők nagyobb kiürülési mutatóval jellemezhetők. Jelenleg ez a szám 6,7%, azaz a már meglévő mezők esetén 6,7%-al esik vissza a kitermelés az idén a múlt évhez képest. Ha az EOR-készleteket nem termelik ki, ez a szám 9% lehet, ami komoly gondot jelenthet az év második felében. A törölt új beruházások miatt a tervezettnél kevesebb új mező áll majd rendszerbe (a szaúdiak meg nem nyitják meg a Khuraist és a Manifát, amik régi mezők, de eddig álltak), azaz a két hatás összeadódik.
 
·         Elsődlegesen csökken a beruházások száma az olajpala és olajhomok mezőkön. Az itt elmaradó beruházások pedig közvetlenül meglátszanak a kitermelésen, hiszen az ilyen mezőkön kétszer több olajhoz kétszer több fúrás, vagy terület feltúrása kell. Ha alacsony az ár, akkor nem éri meg kitermelni többek között a mélytengeri mezőket, melyeket mostanában fedeztek fel, az olajpala és az olajhomok mezőket, és lényegében szinte az összes mezőt kivéve a közel-keleti készleteket és orosz mezőket. Márpedig ez nagy baj: ilyenkor a napi kitermelés fele, 35 millió hordó alig hoz hasznot, vagy egyáltalán nem.
 
·         Másodlagosan egy különös jelenség történik az USA-ban. A földgáz árát felülről megközelítette az olaj ára. Ennek nagyon fontos következménye lesz tavasszal. Addig ugyanis az USA villamos áramának 20%-át kitevő gázerőműveket olajjal is lehet működtetni, hiszen az most könnyebben hozzáférhető, alig drágább a gáznál, és nem igényel óriás befektetéseket. Ekkor pedig a régi, gyorsan apadó amerikai gázmezőkön, és az új, de drágán termelhető gázhomok-mezőkön nincsenek új befektetések… Ugyanis egyre nagyobb arányú a Bakken-gázhomokmezőről származó gáz aránya az USA felhasználásában. Mivel ez olyan természetű, hogy minél több termelést akarnak, annál több kút kell, a befektetések elmaradása azonnali hatású: rögtön megáll a termelés növekedése. Az elhanyagolt befektetések akkor ütnek vissza, amikor megdrágul ismét az olaj, nyúlnának ismét a gázhoz, de ott nem lesz annyi, amennyi kellene. Az USA gázkészleteinek 32% volt a kiürülési rátája 2006-ban, azaz egy év befektetésének elmaradása a következő évben kb. ekkora hiányt okoz. Tehát az Egyesült Államokban gázhiány és áramhiány lehet, mert az olaj túl drága lesz már az erőműveknek (a villamos hálózat akadozhat), az elmaradt befektetések miatt pedig nem lesz elég gáz fűteni.
 
Kereskedelem
 
A pénzügyi válság végigfutása miatt csődközeli helyzet állt elő az ingatlanok terén, és egy csomó kereskedelmi lánc is inog, sokuk nem éri meg a tavaszt. A Woolworths áruházlánc közvetlenül karácsony után zárt be Nagy-Britanniában. Az áruházakban csökken a termékek sokszínűsége, ez is jelzi, hogy az árut sokszor nem éri meg kivinni a boltba, mert akkora a válság, akkora az árcsökkenés.
 
A világpiacon a gabona, ércek, egyéb nyersanyagok és olaj szállítását végző flották veszteségei a legnagyobbak, de a vasúti szállítás is visszaesett. A BDI, a hajózás tőzsdei indexe 99%-ot esett május óta.
 
Beismerések, az IEA változó hozzáállása
 
2008 októberi elemzésünkben írtuk, hogy ilyen alacsony ár mellett összeomolhat az ellátás. 2008 december 11-én Faith Birol, az IEA vezető közgazdásza ugyanezt nyilatkozta. Ha elmaradnak, vagy csúsznak új beruházások és az EOR kitermelés, akkor összeomolhat az ellátás, mondta.
 
Ugyanő egy a The Guardiannak adott interjúban elismerte, hogy a kitermelés csúcsa 2020 körül várható, természetesen nem beszélt azokról a csúsztatásokról, melyek az IEA idei jelentését jellemezték.
 
Az IEA által közzétett ábrán a könnyűolaj éves kimerülése 4,5%-al volt feltüntetve, noha a szöveg szerint ez 6,7%-os. "On this basis, we estimate that the average observed decline rate worldwide is 6.7%."
 
Az IEA 2008-as jelentésének egyik legfontosabb ábráján is érdekes dolgok vannak. A többféle színnel jelölt többi olajféleség (folyékony földgáz, nem hagyományos készletek, stb.) becslése is túlzó a jövőre nézve. Részletezve:
 
  • Az IEA általa adott mennyiség a már felfedezett, csak még termelésbe nem fogott mezők összességére túlzó. Az adatok a becslését az amerikai ASPO (Olaj- és földgázkimerülést kutató társaság) már elvégezte, és 30%-al kevesebb meglévő, de ki nem termelt készletet tart valósnak.
  • A még fel nem fedezett mezők összes tartalmát tekintve is derűlátó az IEA. Ahhoz, hogy igaza legyen, a felfedezési rátának ismét emelkedni kéne, pedig 1965 óta csökken.
  • Az olajpala és homok, esetén az IEA egy olyan fellendülést vár, aminek következtében 10 év alatt megháromszorozódik ezen olajféleségek kitermelése, ami egyszerűen nincs összhangban az eddigi növekedés ütemével (ráadásul ezeket a nem hagyományos készleteket sokkal kevésbé kifizetődő kitermelni, mint a könnyűolajat, egyes kutatók számításai szerint a készletek túlnyomó része nettó energianyelő lenne, ha bányásznánk).
  • Ugyanígy derűlátó az IEA a folyékony földgáz (LNG = Liquid Natural Gas) esetén is. Ennek kitermelése, dacára az IEA becslésének, nem növelhető a mai mennyiség 2.5-szörösére. A földgáz így is egyre nagyobb kincs, hiszen áramot termelnek vele és fűtenek. Nem tudjuk még ebből fedezni a kifogyó olajat is. A technológia pedig, mellyel a cseppfolyósítást elvégzik, ahhoz nem elég rugalmas, hogy ilyen gyorsan nőjön a LNG részaránya. A valóság inkább azokhoz az ábrákhoz áll közelebb, amelyeken a kitermelés 2008 környékén tetőzik, majd csökkenni kezd.
 
Matt Simmons és Robert Hirsch, a szakma két nagy öregje beszélgetett egy rádióadásban december végén. Simmons az olaj pápája az USA-ban, Hirsch pedig az az elemző, aki a kitermelési csúcs hatásairól azt írta Bush elnöknek: „Amint a kitermelés tetőzik, az üzemanyagárak és az ár gyors változása drámaian nőni fog, és időben történő enyhítések nélkül a gazdasági, társadalmi és politikai következmények példa nélküliek lehetnek.”
 
Szóval arról beszéltek, hogy az IEA belső adatai alapján, melybe Simmons belelát, 2025-re legjobb esetben 25, legrosszabb esetben 9 millió hordót fogunk kitermelni naponta. Ez pedig 67%-os esés a maihoz képest, vagy 88%. Egyik sem biztató (noha ezeket a számokat itthon már egy fél éve közzétettük, nem árt hangsúlyozni, hogy a megerősítésük most onnan jön, ahol két éve még tagadták, hogy a kitermelés belátható időn belül tetőzne – mert két éve még ez volt az IEA).
 
És akkor még itt van az orosz gáz. Ha most nem lennének hosszú távú gáztárolók az országban, már kényszerhelyzet állt volna elő. És hányszor történhet ez még meg? Ahogy megy előre az idő, egyre többször. Sőt. Megijedni ugyan nem kell, de érdemes figyelni. Mert amikor majd tartósan kevesebb gáz jön, mert az oroszok inkább Kínába adják el, akkor el kell gondolkozni a magyaroknak. Jaj magyarok, jaj szegények. Fűtenek, vagy világítanak. Lehet, hogy a kettő együtt nem fog menni? Az egy főre eső magyar gázfelhasználást olyan országok előzik csak meg az Európai Unióban, mint pl. Hollandia, melynek saját gázmezői vannak az Északi-tengeren. Lehet hogy itthon gáz lesz?

15 komment · 1 trackback

Címkék: olajcsúcs hetesi

A bejegyzés trackback címe:

https://alterglob.blog.hu/api/trackback/id/tr4863572

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gáz van a szélerőművek körül - vagy azok helyett? 2009.07.19. 17:09:10

Egészen pontosan a szélerőművek hiánya a gáz, na meg az épülő gönyűi gázerőmű. Már csak a környezetvédelmi jelentősége miatt is, valójában azonban egy sor más problémát is jelent egy ilyen jellegű beruházás. És vajon miért kell megint szándékosan 10 é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.01.08. 10:23:25

Talán ezen okok miatt kellene támogatnia az államnak, az alternatív energiaforrások terjedést. Mint például a sógoroknál.

SzuperKiraly 2009.01.08. 10:30:12

Atomenergia kell, mint a franciaknal.

Manyizga (törölt) 2009.01.08. 10:33:29

Akkor majd engedélyezik az egyéni fűtést is a lakótelepeken is. Meg épeszű ember minimum cserépkályhát-kandallót-vegyestüzelésű kályhát/kazánt tervez és használ már most is.
1, Az eszetlen és felesleges távfűtés/gázár támogatást azonnal meg kell szüntetni, mert csak elodázza a dolgok átalakítását.

2, Erdősíteni kell és akkor a tüzifaigényünk annak felfutása után is biztosított lesz.

3, biomassza- és atomerőmű(vek) építésébe kezdeni azonnal.

Téglatyúk 2009.01.08. 10:55:39

Esetleg befűthenék az egész országot némi termálvízzel. A világ 5. legnagyobb termálvíz készletén ülünk, mi az istenért nem lehet kihasználni?

Énszerintem 2009.01.08. 12:12:02

Ahelyett, hogy örülnénk a széndioxid-kibocsájtás csökkenésének!

tompus 2009.01.08. 12:12:33

Termálvíz és atomenergia kellene. Az áram ára a töredékére esne.
Persze ez sok embernek nem érdeke. Például ott van valami mszp-s csóka, akinek kizárólagos joga van az ukrán áramot behozni. Hogy a p.csába lehet ez? Csak nem a pártkasszát töltik fel ebből (is)?
Valakinek úgyszintén megéri a drágán termelő szénerőműveket fenntartani.

nabazzmeg 2009.01.08. 12:23:35

az az MSZP-s csóka Kapolyi....
egyébiránt a hidrogén szinte korlátlan mennyiségben előállítható volna, égésterméke pedig víz......
nembaj ám, majd a szükség úgyis ráviszi az embert addig meg semmi nem képes rá.

Morph29 2009.01.08. 12:27:32

Menjetek már az biomasszátokkal, meg az újabb atomerőmű építésekkel.

Magyarország a világon a 3. legalacsonyabb fekvésű ország, ami azt jelenti, hogy már pár 100 m-es mélységben magas a hőmérséklet. Ebből kifolyólag a hőszivattyús fűtést az ország kb. 70 %-ában tökéletesen ki lehetett volna építeni még a 90-es évek elején, amikor is ki tudja milyen érdekektől vezérelve inkább elgázosították az egész országot. Inkább ezt kellett volna támogatni, nem a gázbekötést. A geotermikus energiánál búcsút mondhatsz a gázszámlának örökre, max. a keringtetőszivattyú meg a vezérlés villanyáramát fizeted. Igaz, hogy a kiépítés költsége jóval drágább, de pár év alatt megtérül. Gondoljatok bele, hogy mennyit fizettek a gázért egy évbe.

Látom vki szintén látta a Napló(pó) zseniális riportját arról, hogy a sógoréknál szemétégetésből nyerik a hőt a távfűtéshez. És szerintetek a szemetet mivel égetik el? Naná, hogy főleg gázzal. Akkor miről beszélünk?

VacakBlogHu 2009.01.08. 12:42:14

Próbáljatok csak meg atomerőművet proponálni! Mindjárt odarepülnek, autóznak a zöldek, mert mobiltelefonon, internyekken jól megkommunikálják, hogy milyen csúnya dolgot akarnak itt csinálni! Persze ők az elsők között tüntetnek Mari néni szélkakasának levágása ellen is, vagy ha nincs fűtés, vagy gáz van...

Morph29 2009.01.08. 12:52:16

@nabazzmeg: A Hidrogén égésterméke víz? Ja, ha tiszta oxigénnel reagáltatod. De a kocsiba a levegővel lép reakcióba, ami ugyebár 78% Nitrogén, csak 21% Oxigén, meg egy pici Argon és egyebek, tehát ugyanúgy keletkezik NOx, meg egyéb szép dolgok a H2 és N2 reakciójából, mint a benzin vagy dízelmotoroknál. A H2-t sajnos akkor mennyiségben, amekkorában akkor kellene, ha járművek hajtására használnánk nagyon költséges lenne előállítani. Ugyebár részben vízbontással állítják elő, részben pedig földgáz és víz nagyhőmérsékletű elégetésével. Már megint a földgáznál lyukadtunk ki sajnos.

A BMW-nek a hidrogénmotorja egy röhej, fogtak egy hagyományos robbanómotort, aztán átalakították Hidrogénre. Se üzemanyagcella, se más. Így nem túl környezetbarát.

jorda 2009.01.08. 13:56:43

Az olajár emelkedési logikát folytatva azt kell mondani,hogy a 200 dollár körüli csúcsár is kevés volt ahhoz,hogy elinduljon az alternatív energiák utáni eszeveszett kutatás.

Persze lehet,hogy nem is kell kutatni,
hiszen összeesküvés elméletek szerint az olajmonopóliumok páncélszekrényében életképes és kész megoldások vannak.
Azt azonban mindenki tudja,hogy az olajipar a legbefolyásosabbak közé tartozik és esze ágában sincs engedni más energiahordozók elterjedését.

Így azt kell mondani,bár gyors lenne az olajáremelkedés akár 500-1000 dollárig is,mert akkor gőzerővel beindulna más energiafajták feltárása.

Csak így ,közvetetten lehetne az olajmaffia hatalmát megtörni. Mert ezt a hivatalos politika nem fogja sehol a világon,mert benne van.

BlackVoid 2009.01.09. 13:12:28

Könnyen lehet, hogy a Világgazdáság 2009-ben már olyan ütemben omlik be, hogy az olaj nem lesz korlát. Egyenlőre.

Magyarországon a geotermikus és a napenergiát kellene fejleszteni, plusz erdőket telepíteni. Sokat.

Ennek ellenére lesznek az energiaellátással problémák: az egyetlen megoldás, kevesebbet kell fogyasztani. Ez nem szándék kérdése, mert ami nincs nem tudjuk elfogyasztani.

alagi 2009.02.03. 12:28:41

Zsolt, Te meg mindig azt hiszed hogy a tavalyi 150 dollaros olajarat az olajhiany okozta? Kis reszben talan igen, de sokkal nagyobb tenyezo volt a penzugyi kornyezet: nagyon sok lekotetlen penz (mert a kolcson olcso volt), es mivel az olaj ara felfele ment, erdemes volt abba fektetni. (Lattam valami kimutatast, hogy az olajat vasarloknak 80-90%-a nem felhasznalni akarta, hanem befekteteskent vette.)

Masik sulyos hiba: Ha figyelnel, eszrevenned hogy az olaj arat nem a tartalekok mennyisege szabja meg, hanem a tartalekok mennyisegenek az idoderivaltja. Vagyis nem lesz annyira hirtelen aremelkedes.

Abban egyetertek, hogy ez sokkal sulyosabb problema mint ahogy kezelik, es mar evekkel ezelott komolyan el kellett volna kezdeni alternativakat erosen kutatni, mert legjobb esetben is 10-20 ev mulva tenyleg itt az olajcsucs.

Carscache · https://www.carscache.com/ 2023.06.15. 13:22:42

SUVs with the biggest screens offer a luxurious and technologically advanced driving experience. With large displays, these vehicles provide immersive infotainment systems, advanced navigation, and connectivity features, enhancing convenience and entertainment for both the driver and passengers on long journeys.
süti beállítások módosítása